



csöp(p)nyi (kortárs művészeti) galéria Székesfehérvár belvárosában
a közös forraltborozás / üdítőzés / sörözés / gesztenyézés / pogácsázás / sütizés / rágcsálnivalózás jól sült el, meglátogattak bennünket többek között a kiállító szülei is, akiknek köszönetet kell mondanunk a megjelenésért, hiszen a kiállító külföldi tanulmányai miatt nem lehetett itt a megnyitóján.
megúsztuk a potyázókat, csak normális emberek jöttek a megnyitóra és ezért külön köszönet!
most pedig jöjjenek az állóképek és mozgóképek hangos és hangtalan, valamint a megnyitó videó- és hangfelvétel egyenesen Párizsból.
a megnyitó | 2010. november 12. 18 óra
a helyszín | csöp galéria | székesfehérvár | távirda u. 10.
aki megnyitja | az alkotó egyenesen Párizsból
a kiállító | Elek Orsolya, frissen diplomázott fotoriporter és képszerkesztő
a kiállítás címe | A képnélküliség képtelenség?
a sajtó | Fotóművészet LII. évf. 2010. 3. sz. (szeptember) 52. o.- Mire elég három év?
a képekről |
A fényképezés megjelenésével a minket körülvevő képek száma hihetetlen mértékben nőtt meg. Míg a kezdeti időszakban a fotografálást kizárólag az optikai és kémiai eljárásokat ismerő, a tudományokhoz értő szakember végezhette, és az arisztokrácia úri hobbijának és a tehetősebb polgárság képek iránti igényét kiszolgáló iparosságnak a bűvköréből nem léphetett ki, addig a digitális technológiának köszönhetően a képkészítés mára valóban mindenki számára hozzáférhetővé vált.
Egy olyan világban élünk és gondolkodunk, melyben a delete gomb fontosabb, mint fényképezőgép exponáló gombja. Másképp fogalmazva: sokkal több kép készül, mint amennyit be tudunk fogadni. Hihetetlen mennyiségben gyártjuk a képeket, mindamellett, hogy a fogyasztásra szinte már idő sem jut: készítjük a következőt.
Milyen értéke lehet így egy képnek? Tud-e érvényesülni egyetlen kép ebben a környezetben? És vajon tudunk-e mi érvényesülni? Vajon tudunk-e a képek felett maradni, hogy ne azok uralkodjanak felettünk?
A válaszok megtalálásában számomra két út mutatkozott meg: az egyik az üres felületek képként való értelmezésében, a másik a külvilág iránti figyelem minőségében ragadható meg. E kettő pedig a fotós különleges státuszából következik.
41 rue Guynemer, appt 15D
93200 Saint-Denis
tanulmányok
2006-2010
Fotóriporter és képszerkesztő szak, Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar, Fotóművészeti Tanszék
Köztársasági Ösztöndíj (2007-2008)
Vrå Højskole (Népfőiskola), archaikus fotográfia szakirány – Vrå, Dánia
Cirius Európai Uniós tanulmányi ösztöndíj, 2008. február – május
Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíja, 2007. július – szeptember
2006
Kéttannyelvű érettségi, Kölcsey Ferenc Gimnázium, francia-magyar két tanítási nyelvű tagozata – Budapest
2009
FOTO, Most Bisztró – Budapest (2010. májusáig)
2008
Simplicity, Kortárs Építészeti Központ – Budapest (október)
Kolta Magdolna emlékére, Kolta Galéria- Budapest (szeptember)
Körös-körül, Szimpla Kert – Budapest (június)
100 féle Erdély, szabadtéri kiállítás a Szabadság téren, a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Román Fotóművészek Szövetségének közreműködésével – Bp. (márc.)
2007
Körös-körül, Csokonai Galéria- Kaposvár (november)
Négyzetméter, a Magyar Fotográfiai Biennálé kiállítása, Hattyúház Galéria – Pécs (szept.)
Urbanizáció, Kolta Galéria – Budapest (május)
2006
Budapest ‘56 Szabadság Szalag, szabadtéri installáció – Budapest (október)
Elek Orsolya kiállítása a galériában