csöp | po:cs (kortárs művészeti) galéria, archívum » 2012. augusztus 3. – Pelczer Dóra

2012. augusztus 3. – Pelczer Dóra – XXL

2012. július 19. | a kiállítások

a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

a képekről |

Manapság, ha felmegyünk az internetre, lapozgatunk egy magazint, bekapcsoljuk a televíziót, vagy csak az utcán sétálgatva a hirdető plakátokat fürkésszük, szembetalálkozunk a társadalom szépségideáljával. Korunkban egy nőnek soványnak kell lennie. Bárki, bármit is mond például, hogy a szépség belülről fakad, vagy más közhelyet, ez a tény belénk van ivódva, mint a középkorban a Biblia. Én körülbelül 14 éves korom óta küzdök azért, hogy megfeleljek korunk és önmagam szépség ideáljának. Ez azt jelenti, hogy 14 éves korom óta folyamatosan fogyókúrázom, és hízom vissza azt, amit nagy kínszenvedéssel leadtam. Huszonhat betöltött évem alatt több mint tíz diétát próbáltam ki kisebb-nagyobb sikerrel. Volt olyan, amikor lefogytam harminc kilót, majd visszahíztam negyvenet volt, hogy lefogytam negyvenet és visszahíztam ötvenet. Ezt olvasván biztosan mindenki azt gondolja magában, hogy ez a lány beteg, orvosi problémája van. Ennek ellenkezőjét több orvosi vizsgálat igazolja. Egyszerűen gyorsan hízom, és kevésbé gyorsan fogyok.

Sorozatomhoz az első fénykép 2007-ben készült el, akkor még azzal az elképzeléssel, hogy a sorozatban a fogyókúra nehézségeit, folyamatát dokumentálja magamon keresztül. Azonban, most 5 évvel később a sorozatnak csak egy kis része szól a fogyókúráról. Ahogy a sorozaton dolgoztam, idővel rájöttem, nem a fogyókúra a lényeg, hanem, hogy megtaláljam saját achilleszi-sarkam, hogy ki tudjak törni a fogyókúrák mókuskerekéből. Ha megnézem önmagam a képeken egy olyan lányt látok, akiről eddig nem tudtam, hogy létezik. Ez a lány magányos, kirekesztett, és legfőképpen szomorú. Az önarcképek egy olyan oldalamat hozták felszínre, amelyet eldugtam a világ és önmagam elől is. Ez a legizgalmasabb része az önarcképek készítésében, az alkotó annyira intim állapotban van, hogy olyan oldalával szembesülhet, amelyet talán még ő sem ismert. A fotográfus egyedül van a gondolataival és a fényképezőgéppel, így egy teljesen egyedülálló helyzetben örökíthető meg az önarckép. A művész szó szerint kívülről láthatja önmagát, tekintetét, azt hogy mi játszódik le benne, amikor nincs ott senki, amikor nem kell külső hatásokhoz igazodni, maszkokat felvenni. Természetesen itt nem a kövérségre gondolok, a külsőmmel egész életemben tisztában voltam, de azzal nem, hogy az mennyire kihat a mindennapi életemre még akkor is, ha ez közvetlen környezetem számára sem érzékelhető.

A sorozat tizenkét képből áll: hat „önakt” (statikus) és hat mindennapi szituációba elhelyezett önarckép. A képek közös nevezője az én kövérségem, de mindegyik más témacsoportot jár körül: az első négy kép a szembesülésről és a belsőértékelésről, a következő csoport az esztétikai felismerésről, a kirekesztettségről és a közösségben való viselkedésről, majd a küzdelemről, a fogyókúráról a legvégén pedig a párkapcsolat hiányáról és a magányról szólnak. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a sorozat nem akar semmilyen általános következtetést levonni, ez egy személyes napló, megfigyelések önmagamról és kövérségemről.